Táborok, tréningek, túrák
LELKI NAP
Lelki nap: Vannak alkalmak, amikor egy teljes iskolai napot (08–16h) tölthetünk a fiatalokkal. Ilyen alkalmakkor szívesen használunk „harci” eszközöket, mint a kelevéz vagy az íj. Jó szolgálatot tesznek a gyakorlatok, mérkőzések. A gyakorlatok közben felmerülnek kérdések, s ezek mentén sokkal kézzelfoghatóbban tudjuk megfogalmazni a mondandónkat. |
TÁBOROK
Részprogramok szervezését vállaljuk évek óta. Tematikusan elsősorban a férfi-női szerepváltozások sajátos módszerű tárgyalása a profilunk. Előzetes igények alapján állítjuk össze programunkat. Fiú-táborok: kemény körülmények között töltünk néhány napot. Azért hogy megismerjük az erőink forrását, a határainkat, egymást. Egyszerű körülmények (mobiltelefon nélkül), kevés komfort, növekvő szabadság. Nomád tábor: Nagyon egyszerű körülmények között (nincsen folyóvíz, villany, térerő) élünk „klasszikusan” csütörtöktől vasárnap délig. Sokat mérkőzünk, játszunk, eszünk, amit el tudunk készíteni… Legfiatalabb résztvevő 3,5 éves volt eddig a legidősebb pedig 60 év felett. Sokat tanulunk egymástól önmagunkról. Apa-fiú programok: főként közösségek számára. Célunk az, hogy a gyerekek megismerjék apjuknak új oldalait is. Lássák küzdeni, nyerni, veszíteni. Az apák pedig buzdíthassák, dicsérhessék vagy kérdezhessék fiaikat, ahelyett, hogy helyettük végeznék el a feladatokat. Férfisátras nomád táborok voltak még a Dunán és az Alföldön. Ezekről beszámolók olvashatók a Férfisátor Facebook oldalán is. |